2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2009. október 29., csütörtök

A civil összefogás 5 éve




A magyarkanizsai
Az 1989-ben Budapesten megalapított, idén 20 éves Rákóczi Szövetség kiemelkedően közhasznú szervezetként két cél megvalósításán munkálkodik.
Egyfelől névadójának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek szellemi örökségét kívánja ápolni és népszerűsíteni, másrészt sokoldalú tevékenységével a magyarországi és a határon túli magyar közösségek kapcsolatépítésén munkálkodik, segíti a szomszédos országokban élő magyar közösségek identitásának megőrzését.
A Szövetségnek jelenleg több mint 10 ezer tagja van, helyi szervezeteinek száma 233.
A szervezetek túlnyomó többsége Magyarországon működik, de a Szövetségnek szervezetei vannak a szomszédos országokban is. Szervezeti életének fontos tényezője a Rákóczi Klub, amely havonkénti programjaival kívánja szolgálni a Szövetség céljainak megvalósítását. A Szövetség még 1989-ben létrehozta Alapítványát, amelynek jelenlegi fő feladata a felvidéki, délvidéki, erélyi-partiumi és kárpátaljai magyarság kultúrájának és oktatásügyének sokoldalú támogatása.

2004. szeptember 17-én érett meg a helyzet arra, hogy néhány lelkes, a vajdasági magyar közösségért aggódó, és annak jobbító szándékát fölvállaló ember, a budaörsi Rákóczi Szövetség aktív közreműködésével és támogatásával megalakította a magyarkanizsai helyi szervezetet.
Az alapító tagok zöme általános- és középiskolai pedagógus volt.
Az elnökség hét tagból áll: elnök, alelnök, titkár-pénztáros, a kispiaci és a horgosi tagozat vezetői, félévente egy képviselő a tagság soraiból titkos szavazással megválasztva, valamint a magyarkanizsai helyi szervezet tiszteletbeli elnöke. Utóbbi szavazati joggal ugyan nem rendelkezik, de vétójoga van.

Szem előtt tartva a civil szervezetek megalakítására vonatkozó szerbiai törvényeket a Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezete az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvének, és az alapszervezet jogszabályainak szerb nyelvű leiratát elküldte Belgrádba, ahol hivatalos bejegyzést kért és kapott a szerb belügyminisztériumtól, mint nonprofit civil szervezet, önálló jogi személy.
Tehát: nyilvántartási- és iktatószámmal, pecséttel, banki dinár- és devizaalapú számlával, számozott tagsági könyvekkel rendelkezik. (Savez Rakoczi – Kanjiža) Székházunk nincs, de irodahelységet sajtótájékoztatókra, fogadóórákra fönntartunk.

Értelemszerűen a budapesti központ, a Rákóczi Szövetség magyarországi vezetése szintúgy regisztrálta az új vajdasági alapszervezetet és jóváhagyta annak megalakulását. Ez a körülmény – jelenlegi tudásunk szerint – mindez idáig példa nélküli itt a Kárpát-medencében, mivel a többi határon túl működő helyi szervezet kizárólag Magyarország felé van bejelentve.

Öt esztendő alatt a 12 alapító tag mellé igen sokan fölsorakoztak. A helyi szervezet tagsága 2009 őszére meghaladja a 60 főt, és nem kis büszkeséggel tölt el bennünket a tudat, hogy ez a 60 ember aktív, a bármikor mozgósítható tagságunkat képviseli. Szólnunk kell viszont arról a nem kevés számú szimpatizánsunkról is, akik - bár hivatalosan nem képezik civil szervezetünk alanyi állományát - de akik ugyan olyan lelkesedéssel segítik munkánkat, és – ha a helyzet megkívánja – reájuk is ugyan olyan mértékben számíthatunk, mint Szövetségünk bármely tagjára. A Rákóczi Szövetség statútumának szellemében a magyar nemzet érdekérvényesítését vagyunk hivatottak képviselni.

Jelzés értékű, hogy programunk, céljaink oly annyira európai léptékkel bírnak, hogy tagságunkban jelen van más, őshonos vajdasági kisebbséghez tartozó polgártársunk is: szerb, bunyevác, és horvát. Sorainkban megtalálhatóak a településeinken élő lokálpatrióta emberek, a legkülönfélébb foglalkozást űzők:
Értelmiségiek, vállalkozók, munkások, földművesek, egyetemi hallgatók, közéleti emberek.
Külön örömmel tölt el bennünket, hogy az éppen nagykorúvá vált, középiskolát, gimnáziumot fejezett fiataloktól a nyugdíjas korosztályig minden generáció erősíti civil szervezetünket.

A fölvételi kérelmeket az elnökség bírálja el, és az új tag személyéről szavazással döntenek. A Szövetséghez csatlakozni szándékozónak két tagunk ajánlása szükséges, nem lehet pártállami múltja, és erkölcsileg vállalhatatlan szerepe a ’90-es évek szerbiai diktatúrájában. Kizáró ok továbbá az is, ha hitét nem valamely történelmi egyház híveként gyakorolja, ápolja.

Támogatottságunk mértékét jelzi még, hogy az önkormányzatban két képviselőnk is jelen van – a Magyar Koalíció listáján, és mégis függetlenként – akik a koalíciós megállapodás értelmében a frakciót erősítik, de önálló szavazati joggal bírnak, mert a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének reprezentánsai, akik első sorban az elnökség irányába tartoznak felelősséggel.

A kezdetektől fogva egyfajta féltő szeretet és népszerűség tisztel meg bennünket Magyarkanizsa Község lakosságának részéről, amit talán annak köszönhetünk, hogy bevallottan, a politikai babérok megszerzése helyett a helyi magyarság, és ezen túlmenően a szűkebb pátriánkban, a községünkben élő lakosság sorsának, életének javításáért, lokális közügyeink érdekében, a közjó szolgálatában igyekszünk megalkuvás nélkül tevékenykedni. A közösség bizalmának köszönhetően Magyarkanizsa Helyi Közösségének 12 fős Tanácsába civil szervezetünk képviselőjét a harmadik legtöbb szavazattal választotta be városunk lakossága.
Mivel a határon túli magyarság megmaradásának legfontosabb feltétele a magyar identitástudat kialakítása és elmélyítése a felnövekvő nemzedékeknél, a Szövetség tevékenységében kiemelkedően fontos szerepet szán az ifjúságszervezésnek és a magyar nyelvű oktatás ügyének. Ezt igyekszik összekötni a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok támogatásával, mivel a magyarországi fiatalok a személyes kapcsolatok révén érzékennyé válhatnak a határon túl élő magyarság ügye iránt. Ezt a célt a különböző korosztályok részére szervezett rendszeres programok segítségével kívánja a Szövetség megvalósítani.

Programjaink:
A Rákóczi Szövetség 2005 óta minden évben a magyarországi civil társadalom adományaira alapozva beiratkozási ösztöndíjban részesíti azokat a gyermekeket, akiket szüleik magyar tannyelvű iskolába íratnak be. Évenként közel 2000 gyermek családja kapja meg – ösztöndíj átadási ünnepség keretében – ezt a támogatást.
Rendkívül népszerű a középiskolás korosztályok között az 1994 év óta minden évben megrendezésre kerülő március 15-i diákutaztatási program, amelynek keretében a Szövetség támogatásával magyarországi középiskolák diákjai buszokkal határon túli magyar középiskolákhoz utaznak, és ott közösen ünnepelnek. Minden évben mintegy 50 középiskola diákjai vesznek részt ebben a programban, ami nagy hatással van nemcsak történelmi ismereteik gyarapítására, hanem nemzeti identitásukra is.

Korábban a budaörsi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium pedagógusait és diákjait láttuk vendégül, 2009-ben a tardos-gyúróiak hoznak nekünk alkalmi műsort és október 6-án, együtt koszorúzunk és emlékezünk az aradi mártírokra.
Magyarkanizsa Önkormányzata a Szövetség helyi szervezetét 2008-tól kezdve kizárólagos joggal rendelkező civil kezdeményezésként tartja számon, amely révén nemzeti ünnepeink méltó megünneplése, a kegyeleti megemlékezések (október 6-a, október 23-a, március 15-e) a Rákóczi Szövetség szervezése és lebonyolítása által zajlanak le, és ezeket a rendezvényeket a város vezetése anyagi eszközökkel is támogatja. Az önkormányzat Történelmi-kegyeleti Bizottságának elnökét is a Szövetség delegálta.

Évente látunk vendégül két-három napos kirándulásra Vajdaságba érkező magyarországi pedagógusokat, akiket megismertetünk szűkebb pátriánk múltjával, nevezetességeivel. A tavalyi évben a békéscsabai vendégeinket egy kisebb nagyváradi delegáció is elkísérte, ami által az anyaországi tanárok mellett a Partium pedagógus-közössége is képviseltette magát. Hasonló képen a magyarkanizsai szervezet pedagógusai évi rendszerességgel, minden július végén részt vesznek a Kárpát-medencei Történelem Tanárok Nyári Táborában, ahol a módszertantól kezdve, a történelem tantárgyának tartalmi megújulásáig a legjelesebb szakemberek ismertetik a szakma legújabb eredményeit.
A magyarkanizsai helyi szervezetünk nagyon jó kapcsolatokat ápolt és ápol a Zürichi Magyar Történelmi Egyesülettel, amely révén 2006. szeptemberétől 2009. decemberéig havi rendszerességgel megtarthattuk Elhallgatott múlt című kurzusunkat, és amely tanfolyamon a MTA rendes tagjai, kutatók, professzorok, hadtörténészek, politológusok, művészet- és irodalomtörténészek tartottak négyszemeszteres képzést a kanizsai hallgatóknak. A magyar őstörténettől a rendszerváltozásig újra földolgozták a nemzeti történelmünk alapkérdéseit. A szemináriumon részt vevő pedagógusok létszáma minden hasonló (magyarországi, szlovákiai, romániai) korábbi tanfolyam sikerességét fölülmúlta: egyrészt tömeges látogatottsága okán, másrészt a szervezés hatékonysága révén, és ezen elégedettségüknek a ZMTE vezetői hangot is adtak. Az Elhallgatott múlt két éve alatt mintegy 60 magyarországi, és nyugat-európai professzor volt alapszervezetünk vendége, és a tanfolyam záróvizsgája után 57 résztvevő magyarkanizsai és környékbeli pedagógus érdemelt latin és magyar nyelvű elismerő oklevelet, amit a továbbképzés igazoló dokumentumaként az Európai Unióban is elismernek.
A Szövetségnek idén, 2009. tavaszán alakult meg a helytörténész tagozata, akik az iskolai naptár első hónapjától kezdve a község településeit járják és minden hónap utolsó péntek estéjén, más-más helyszíneken tartanak előadást. A község falvainak múltját, demográfiai, urbanisztikai, szociográfiai, etnográfiai adatai gyűjtik, dolgozzák fel és mutatják be a helyi embereknek.
Minden évben két alkalommal a Rákóczi Szövetség Helyi Szervezetének kezdeményezésére megtisztítjuk a kanizsai és környékbeli köztéri szobrokat, kegyhelyeket, műemlékeket. (Kivéve a kommunista partizán-emlékművet.)
Évről-évre társszervezői vagyunk Mindenszentek napján a ’44-es áldozatok emlékét ápoló koszorúzásnak és megemlékezésnek.
Az elmúlt öt év alatt különböző helyszíneken stúdióbeszélgetéseket, vitaesteket, kiállítással egybekötött kerekasztal-megbeszéléseket szerveztünk olyan – a délvidéki magyar közösség számára fontos – kérdésekről, amelyeket ez idáig jószerivel senki sem mert fölvállalni, amely témákat még a vajdasági magyar politikum is igyekezett megkerülni. Meghívott vendégeinkkel kiegészülve a község közéleti szereplőivel nyíltan beszéltünk pl. a bennünket, Kanizsa környéki embereket érintő és máig ható Trianon-traumáról, Horthy II. világháborús szerepéről, Magyarkanizsa hosszú távú fejlődési stratégiájáról, a puha diktatúra asszimilációs törekvéseiről, a „jugónosztalgiáról”, a szerb-magyar viszony legégetőbb kérdéseiről, és természetesen az 1944-es bácskai vérengzésekről.

A kanizsai Szövetség támogatásával ez utóbbi témában született meg Forró Lajos történész-kutató máig példa nélküli dokumentum-nagyjátékfilmje Jelöletlen tömegsírok címmel. A filmet a szakma is méltányolta, Magyarországon a mozik műsorukra tűzték, illetve idén ősszel több országos televíziós csatorna is vetíteni fogja.
A film DVD-változatának premiere legközelebb szeptember 27-én, Szabadkán lesz, a kanizsai Szövetség szervezésében, a Volksbund Német Kulturális Egyesület támogatásával, majd az év végéig több vajdasági nagyvárosban is bemutatjuk.

A Szövetség magyarkanizsai helyi szervezete jó kapcsolatokat ápol két Szegeden működő – zömében fiatalokat tömörítő – alapítvánnyal, akikkel közösen pályázva az utóbbi két évben öt könyvet sikerült kiadni. A kiadványok Martonos helytörténetéről, a Tisza-menti megtorlásokról, a kanizsai gyógyfürdő és az iskola egy évszázadáról, valamint a 19. és 20. századi magyarkanizsai civil szervezetek fejlődéséről szólnak. Minden kiadványunk megjelenésekor író-olvasótalálkozókat szerveztünk Magyarkanizsán és Szegeden.
Újabb két kiadványunk, egy szociográfia és egy elbeszélés-kötet nyomdakész állapotban várja, hogy a közönség megismerhesse.

Több, a Rákóczi Szövetségtől független vajdasági és magyarországi szerző könyvbemutatóját megszerveztük, a legkülönfélébb témában, a szépirodalomtól a dokumentum-kötetekig.
Cseh Tamás utolsó vajdasági koncertjének bevételét 2005-ben a kanizsai Szövetség javára ajánlotta.
Helyi szervezetünk a civil kurázsit szem előtt tartva igyekszik kapcsolatot tartani az anyaország nemzeti elkötelezettségű, a határon túli magyarságot segítő politikusokkal, médiaszemélyekkel, meghatározó közéleti szereplőkkel. Ennek szellemében – a teljesség igénye nélkül - az utóbbi három évben a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség meghívására körünkben tisztelhettük például Dr. Boross Péter miniszterelnök urat, aki így először járt Vajdaságban. Dr. Kövér Lászlót a Fidesz MPSZ választmányi elnökét. Dr. Németh Zsoltot a Külügyi Bizottság elnökét, Hódmezővásárhely, Tótkomlós polgármestereit, Bayer Zsolt publicistát stb. A Szövetség minden vendégével ismertette céljait, programját, majd a továbbiakban lakossági fórumokat tartottunk, ahol a szimpatizánsaink és a közönség kérdéseire a meghívottak válaszoltak.
A már említett szegedi alapítványokkal közösen a 2009-es évben a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatán anyagi támogatástt nyertünk a két köztéri szobor felállítására. A magyarkanizsai középiskola előtti kisparkot és sétányt fölújítva, a tavasszal fölavattuk a négy és fél méter magas, téglából készült haranglábat, a Hunyadiak emléke előtt tisztelegve. A monumentális talapzat csúcsán a család nevezetes címerállata, a gyűrűs holló látható. A szobor egy méter magas, Ózsvár Péter magyarkanizsai keramikus első köztéri műalkotása.
A másik szobrunkat tölgyfából faragta Oszacsek József, kanizsáról elszármazott egri művész.
Az alkotás a Föltámadó Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc lovasszobra. Érdemes megjegyezni, hogy két dologban is páratlan ez a martonosi plébánia kertjében szeptember 13-án fölavatott műalkotás. Vajdaságban – eddig - Rákóczi emlékét szobor nem őrizte. Ugyan akkor a mű mérete is egyedi, lévén ekkora fából faragott köztéri alkotás sehol sincs a környékünkön. A két és fél tonnás vöröstölgyet a Keleti-Kárpátok erdeiből, Bereck székelyei ajándékozták nekünk, kanizsai magyaroknak.
Több ízben könyvcsomagot adtunk a kanizsai könyvtárnak ill. iskolakönyvtárnak, és alkalom nyílott-nyílik arra is, hogy időnként – a tagsági díjakból befolyó összegből - szociálisan rászoruló diákokat egyszeri anyagi segítségben részesítsük.
A Szövetség helyi szervezete, immáron hagyományosan minden év novemberének elején évi közgyűlést tart, ahol a tagság mellett a meghívott vendégek, a pártok, önkormányzat, helyi közösségek is meghallgatják az évi beszámónkat, és az elnökség vitára bocsájtja a következő évre vonatkozó programját. Minden tag elmondhatja véleményét, észrevételeit, a jövőre vonatkozó javaslatait, de döntési jogkörrel csak az elnökség rendelkezik.
A Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezetének középtávú programjában továbbra is hangsúlyosan szerepel az oktató-nevelői munka megszervezése. Kiemelt figyelmet szentelünk az általános és - középiskolák diákjainak képzéseire, a magyar szellemiséget sugalló és erősítő rendezvények szervezésére. Folytatjuk a rendhagyó történelem-órákat, az iskolán kívüli oktatás által nemzeti öntudat megtartását és erősítését, a nemzeti ünnepeink alkalmából általunk kiírt fiataloknak szóló irodalmi és képzőművészeti pályázatokat, hagyományaink áplását, a vajdasági magyar közösséget érintő kérdések napirenden tartását. Jobbító szándékkal igyekszünk programokat vinni a kisebb településekre, bevonni a falvak népét az összmagyarság társadalmi életébe. Ennek érdekében a már meglévő - és igen jól működő - kispiaci és horgosi mellé, szeretnénk egy oromhegyesi és egy martonosi tagozatot is létrehozni.
2009. márciusától egy tisza-parti üdülőtelepet bérelünk az önkormányzattól. Idén a nyaraló szanitáris központját és a vizesgócokat hoztuk rendbe, ahol a nagycsaládosok helyi szervezete jóliusban ingyen táborozhatott. Jövőre ugyan ott – reményeink szerint – lehetővé válik egy kárpát-medencei ifjúsági és egy lovas tábor megszervezése is, a helyi Szövetség égisze alatt. 2010-re tervezzük Rózsa Sándor kispiaci szobrának megvalósítását, valamint Kanizsai Figyelő címmel a helyi alapszervezet folyóiratának beindítását.
A működő kapcsolatokat szeretnénk kiszélesíteni. A berecki (Románia), a királyhelmeci(Szlovákia), tótkomlósi (Magyarország) önkormányzatok mellett az ottani civil szervezetekkel, pl. természetjárókkal, népművelő egyesületekkel, intézményekkel: iskolákkal, művelődési házakkal is szándékunkban áll jó kapcsolatot ápolni. Ezért Magyarkanizsán is bevontuk terveinkbe, és 2009. elején együttműködési nyilatkozatot írtunk alá a Magyarkanizsai Pedagógus Egyesülettel, a Tisza Néptánc Egyesülettel és a Lésó Természetjáró Egyesülettel. Év végéig a Szövetség helyi szervezetének képviselői a meghívásoknak eleget téve el fognak látogatni a fentebb említett településekre, ahol az előzetes egyeztetések alapján alá fogjuk írni az együttműködést koordináló nyilatkozatokat. A stratégiánk főbb vonalakban: Csereprogramok (táborok, képzések, kirándulások stb.) fiataloknak és pedagógusoknak, bemutatkozó rendezvények (művelődési műsorok, kiállítások, bemutatók stb.), közös ünnepeink együtt történő megünneplése, Európa Uniós vagy anyaországi pályázatokon közös részvétel egymás kultúráját, önazonosságának megőrzését segítő közösen kidolgozott projektekkel stb.
A Rákóczi Szövetség Magyarkanizsai Helyi Szervezete a községben mára az egyik legtömegesebb, legtöbb megmozdulást szervező, a közéletben erősen jelen lévő és azt alakító civil tömörülésként él a köztudatban, amit a közvélemény és a város vezetése is elismer. A magyarországi központban Dr. Halzl József elnök úr szerint is a magyarkanizsai alapszervezet kirívóan aktív az összes többi helyi szervezet mellett.
A helyi Szövetségnek jelen állás szerint működik helytörténész-kutató-, délszláv- és női-szekciója is. Az idei évi közgyűlésre jelentjük be a Rákóczi Lovasklub megalakulását.

2009. október 8., csütörtök

Drazsé and co.














Hova tovább jövőre negyven leszek, három magzattal és nejjel, de a mai napig lenyűgöz anyanyelvem szertelenül játékos, ugyan akkor a lényeget láttató jellege.


„kérdés” blogger ma megnevettetett, köszönet illeti részemről. A multifunkcionális Draskovity Tiborról olvasok, amikor kincsre lelék.
A „Draskula” poggyásznév találó erre a varjúhájjal megkent emberverető nyikhajra. Csak a jó Vlad Tepes ne kérje ki magának a csiklandó névazonosságot. Az utótag meg már a South Parkban is föltűnt Kula bácsiként, csak ő orrfacsarón is szerethetőbb volt emettől a könnygázos apparatcsiktól.

A másik, a retusálós Botka még sokáig fájnunk fog, ugyanis el-el eszi a fene Szabadkára, aminek testvérvárosa Szeged. Hogy ne vádolhassanak vérbő jobbos elhajlással ide jegyzem, mert még időnként agyamat sikerül riasztani: Nem (csak) a balfékek privilégiuma a képről kivakarás. Annak idején Barsiné Pataky Etus is visszalapátoltatta a zúzdába (ha jól emléxem az Expot népszerűsítő) színes-képes kiadvány néhány tízezres köteteit, mert előnytelen szögből lett a profilja fotózva, inasra sikeredett a nyaka, elkenyődött a sminkje, folt esett a kosztümjén, vagy a rosseb tudja miért?

Ennek ellenére, vagy tán pont ezért nem akarom elvenni Lendvai Ildancstól és a kompániájától azt a kétes dicsőséget, hogy a nagy történelemhamisítók bitangok örökös toplistáján váltott helyük marad az utókor emlékezetében.



Már megint a vérengzésről




Olvasom ám, kicsit odébb, de még ezen a világszőttesen, hogy újfent lángol a polémia, hogy akkor most pontosan mennyi ártatlan apát-fiút, kishivatalnokot, vendéglőst, nagygazdát meg papot gyilkolásztak meg '44 őszén a nem csak diadaltól ittas, magukat partizánnak valló szerb szabadcsapatok.


Tán le kéne szögeznünk, nagy rezsdásodó százas ékekkel, rejtőiesen tiszta vizet öntve a nyílt kártyákba, hogy a vérfürdő kitervelői és végrehajtói nem a karsztos hegyekből lecsuszingáló torzonborz bocskoros figurák voltak, hanem - és ez az iszonyat bája - a meggyilkolt magyar emberek szerb ajkú szomszédai, utcabelijei, egykori ivócimboráik avagy haragosaik. Ahol lakom, még a hatvanas-hetvenes években is újjal mutogatták a főutcán vasárnap délutánonként sétálgató nyugdíjas hóhérokat...

Mélázni azon, hogy vajh' arányos válaszlépés volt-é eme galád tett, a '41-es újvidéki razziára, illetőleg a súly elvetésének esete forog-e fönn - nos ez bizony nekem hipokrita okoskodás. A bevonuló magyar csapatokat majdnem minden településen érték atrocitások, nálunk például (nagyanyám elmondása szerint) egy padlásról ásót dobtak közéjük. A bátor, vagy egyszerűen csak szegény hülye szerbet persze nem dicsérték meg érte, megrázták fölötte a pofonfát, de megmaradt, nem lett belőle márványba álmodott néphős egy gazos közterecske magányában.

Azt sem árt tudni, hogy a magukat partizánnak aposztrofáló kommunista(?) bandák, szeretett(?) Titó atyánkkal az élen kábé akkora legitimitással bírtak, mint mostanság Aszlan Maszhadov és kései tanítványi, valahol az ingusföldi bércek között. Nem vagyok katonai ügyész és a hadijogról is csak annyit tudok, hogy általában az erősebb kutya szok' izélni, de az tótumfaktum, hogy az irreguláris, egyengúnya, azonosítók és nemzetközi elismertség híján, puszta golyószóróba és aknavetőbe öltözködött siserahadat szimplán leterroristázzák. A Wermacht szerint is "partisanen-banditen". (Ennyit bármelyik vadkeleti júgó háborús filmből le lehet szűrni.) Ergo, kilövési engedéllyel lehetett őket irtani, amit becsülettel meg is tett a magyar hadvezetés, amikor is - nagyon helyesen - határvadász alakulatokkal fölszámolták a Sajkás-vidéki ellenálló gócokat.
Háborúban pusztítani köll az ellent, mert ott vissza is lőnek.

Ez egy ilyen férfias - és meglehetősen ostoba játék, viszonylag érthető szabályokkal. Az már magától értetődik, hogy ugyane környék magyar lakosságát a reváns idején de facto kiirtották, táborokba zárták vagy 'jobbik esetben' örökre elűzték. Matuska Mártont, vagy Forró Lajost tessenek olvasni, mindketten az életükből néhány évtizedet már rááldoztak a kutatásokra, dokumentumköteteik elszakítanák egy silányabb minőségű bevásárlószatyor fülét is. Ám ha valaki netán ínyenc, kéjelegni akar mások megesett borzalmain, szereti az oral hystory setétben vacogtató mocskát az húzza össze a függönyét, vegye fel a szögecselt latex herevédőjét és olvassa el Teleki Júlia - egykori lágerlakó, ma emberjogi harcos - dokumentumregényét, Keresem az apám sírját címmel. A túlélők vallomásaiból megtudhatja milyen mély a pokol bugyra, meg az emberi aljasság.

A belgrádi elit Londonban hörpölte a teát, meg a sljivovicát, kanalazták a kajmakot és várták a móka végét, hogy végre eldöntessék: A német vagy az angol lesz a kötelező idegen nyelv a nisi, kragujeváci, vranjei kisdiákok számára. Az orosz volt a "c" variáns.

És bejött.
Szerjózsáék segedelmével végigdúlatott a Délvidék, a bánáti németeket valahonnét ismerős módszerrel bevagonírozták, a földtúró jámbor bácskai magyarokat pedig kicsit kipusztították. Csak a 600 lelket számláló Tisza-parti Adorján falucskában 80 embert lőttek vagy vertek agyon.
Martonoson, a '70-es években épített folyóparti töltés vonalát áldott emlékű Vlajkó bácsi, a falu szerb vezetője megmásíttatta, egy helyen kanyart iktattak be kérésére, minden földrajzi vagy vízrajzi indok nélkül. Mint utóbb kiderült, a szerb városatya(!) tudta, hogy azon a ponton martonosi magyarok tömegsírja van és ezért szándékosan eltereltette a gátat, nehogy több méternyi földet dózeroljonak rájuk. Pedig a titói rendszert szolgálta, a fejével játszott, de ember maradt.

És most, ami pedig fáj.
Idáig egy anyaországi politikusnak sem volt még ándungja fejet hajtani az ártatlan áldozatok hantjainál. Mert ezeknek a szerencsétleneknek nemhogy végtisztesség, de fejfa sem adatott. A dögtelepeken, folyó-menti bozótosban elföldelt véreink emlékének állított kopjafákat, feszületeket 2008-ban csakúgy, mint annak előtte, ismeretlen kezek - kidöntik, fölgyújtják. Teszik mindezt valahol Európában, hat és fél évtizednyi rossz lelkiismerettel, gyáván, halotti porában is gyalázva negyvenezernyi ártatlan magyar embert. A szerb történetírás, mint macska a piszkát takargatja, a mai napig elhazudja a történteket.

Ha Magyarországon lett volna nemzetpolitika - ami most már megint éledezni látszik -, akkor lett volna esély arra, hogy hatvan-hetven év után végre meggyászolhassuk öregapáinkat, soha nem ismert nagybácsijainkat, a fakuló fotókon féltve őrzött eleinket. De amíg ez az elmúlt garnitúra osztotta a malasztot, addig mi- vajdasági, bácskai, határon túli magyarok csak ennenmagunkra számíthattunk.
Reméljük most minden másképpen lesz.

Ujjgyakorlat 3.

A megigazult Noel Mosh’dul titkos receptkönyve

A könnyező nők


A testtelen valójában igéző Alkotó levetkőzött tavasz idején jóságos áldásával üdvözíti mindazokat a megtagadottakat, akiket életük során – számunkra jobbára teljesen érdektelen, mondhatni: piszlicsáré okozatok mián – bizonyos hemzsegő természetű és hanyatlott erényű férfiak egykoron úgy hagytak el, mint ahogy a viselős felhők kedvetlen árnyéka tűnik tova a folyam mellett laposan elterülő rizsteraszok vizének tükrén, ahonnét imádatunk tárgyának alabástrom vállára hajolva megleshettük a gyapotpiheként lebegő kócsagot és ahol oly gyakran áldoztunk a szerelem oltárán. Kicsit később, elernyedve, édesdeden összeölelkezve, lusta ritkasággal bizony az is megadatott, hogy a párálló légben gyönyöröktől telve hallgathattuk a szférák zenéjét.
Régmúlt idők dámáinak, sóvár tekintetű asszonyoknak, szűz leányszíveknek titkát kutatni ugyan olyan hiába való botorság, mint farkasalmába harapni, majd düftin párnába fúrott fejjel sírni nesztelen léptű szadduceus delnőnk hűtlenségén, az ében bőrénél feketébb lelkiismeretű namíb ágyasunk ármányain, vagy keseregnünk a ripők pózban magamagát mórikáló kappadókiai kedvesünk szemérmetlenségén - esetleg könnyeinket ontani folytonosan áhított, ám csapodár hitvesünk megszikkadt vonzalmának okán.
Bölcsebb vagy Testvérem, ha végre zűrzavaros érzelmeid iszákjának mélyére süllyesztett értelmed kulcsát megleled, mely révén fölkattinthatod az öröktől fogva élő igazságok három akarattal lezárt szelencéjét, és akkor talán egy rebbenésnyi idő alatt rádöbbensz a riadt szentenciák előtüremkedő igazára – amit ugye, jószerével aggályosan sejdítettél, régtől fogva valahol bévül - hogy az öregedés fanyarú szagába hajló életed végéig velődbe égették a nők kiismerhetetlenségéből fakadó férfiúi magányunk szomorú ítéletét.
Nőknek könnye, az íriszükben lobogó pilács tüzéből fogant gyöngynek cseppje csupán talmi ragyogás, amit a Másik Nő könnye rögvest fölszárít.
Tehát, ha zokogást vélsz hallani, ne kérdezd, ki zokog. Mindig Te zokogsz árván.
A Kifürkészhetetlen Szándékú reánk testálta a magányt, mely ellen tennünk nem lehet.
Ez az ő akarata, dicsértessék hát szent neve!

Ujjgyakorlat 2.

A megigazult Noel Mosh’dul titkos receptkönyve

A Semmi Ölén lévők malasztja

Tudd meg, hogy igazán szabad nem lehetsz. Míg élsz, jajong benned a félelem, vergődsz a kétségeidből szőtt hálóban, és a legárvább pillanataidat is megkörnyékezi a puha léptű balsejtelem, Beliál űzelme.
Nincs igazi jó itt lenn, a pőre szükségszerűség síkjában.
Bajodra fönn a válasz, a határtalanban.
Mondod, béklyóban a léted?
Kalodába zárt értelmed zsarnok módra uralja romló tested porhüvelyét?
Ketrecben vergődünk Barátom mindahányan.
Megmérhető vagy, ezért tőled több a végtelen, ahogy a fénysugártól is több a nappal ragyogó világossága. A vaksi tudás hunyorgását hétszer hétszázszor fölülmúlja a tágra nyílt szemű bölcsesség.
Inkább figyelj azokon az éjszakákon, amelyeken a kicsorbult pengéjű sarlós hold oly szánakozón bambul. Ha vánkosodon nyugszol, míg fejed könyökhajlatodon pihen, és hullakék körmű fénye arcodat cirógatja, illékony lelked útra kél, mint buborék a patak sodrában. Hallgass és mosolyogj!
Csillogó gyöngyharmat leszel csupán, pókhálónak fonalán, amin lobot vet sugára a fölkelő napnak. Hátrafordulnod, viszanézned dőreség. Az igézet fonalát szakajtanád. A látszaton túl aztán megismered a Kiteljesedést, melynek megadod magad, hogy eltűnj és eggyé légy benne, akár a tengerbe hulló sós könnycsepp.
Ott majd megleled valamennyi szerelmedet.
Az általad elbájolt harmichárom asszonyt, és még kétannyit, aki Téged elhagyott. Feledett leánypajtásaid légiója fog reád nevetni, és a gyöngyházszín-fehér babák kacagásától lesz hangos a lelked, mert idea leszel magamagad is az ideák között. Fölsejlik majd megannyi soha észre nem vett gesztus: egy kedves arc halovány pírja, a finoman megremegő kézfogás melege, egy késő délutáni tétova tekintet, a delejtől izzó karbunkulus szempár átható pillantása a benne vonagló kérdés buja mezítelenségével. Megérted a régen elhalt titkos érintések miértjeit, lopott simogatások gyönyörét és a szempillák sötét árnyékában a sóvárgás lázas kútjának mélyén a régi képmásodat látod majd visszatükröződni. Szétszóródott életed szilánkjai ekkor, és csakis ekkor összeilleszkednek, élő a halott dolog mellé magasztosul, egy kolosszális rózsaablak gyanánt összeáll a Megbonthatatlan: alanti a fölül lévővel, a mögöttes az elülsővel, hogy végül az idő hozzáidomuljon az időtlenséghez.

Álmodban kóstolgasd boldogságod, mert futva telik el életed.
A jó gyomor jó álom. A jó álom pedig a jó szívnek titka.
Napszállat után ne egyél.

Ujjgyakorlat

A megigazult Noel Mosh’dul titkos receptkönyve

Alkmaión szemére



A méltán áhitott áfiumot a Nagy Négyarcúnak ágense, a gyógyító varázslattal bíró férfiú, az edemiták közül a Tévedhetetlen kezével kiválasztott minden titkok előcsalogatója birtokolja.

Onnét ismerszik meg, hogy amikor a Szentély rézsűs bélletű kapuzatában valamelyik szerelmére vár, fölötte az oromzat lőrésszerű kettős ikerablakain átjegelő holdfény - lázában is éber - kőszén szemén visszacsillámlik.
Tőle elalélnak a tavaszi jázminbimbók illatába öltöztetettek, a kígyóderekúak, a csiklandó kacajú najádok, a hétfájdalmú, ám büszke nők, mert pallérozott tudású, de fesztelen társalgó, és cifra szavakkal ostromolja őket, de nem tolakodó; halk szavú és mégis erélyes; megszállottságában józan bölcselő, ezért mégsem őrült; ugyan akkor bigott aszkézis nélkül a szerénység erejét sugalló Homo Primae tud lenni még a vágyaktól fuldokló párás éjjelek múltával is.
Ilyenkor a szír sivatag felől a hajnal viasza vonja be a mohos pilasztereket, amiknek csonkjain túl fölsejlik a cédrusként döfődő nagymecset óarany süvege. A szédítő magasságban pedig, a bordás tűztorony vörös téglából rakott, szálfa hengerére guzsalyodó körerkélyen a müezzin - ajakán a Kimondhatatlant dicsőítő első szúrával – arcát naptámadatnak fordítva malasztot könyörög a nép megvakult fiainak: azoknak az immáron lelketlen páráknak, akiknek mostanság az ősi szent tanok hallatán is lebiggyed a szájuk, képükön az örökös dévaj hunyorgás sunyít, miközben, mint szajhák az erényeiket, veszni hagyják égi hagyományaikat. Ezek a szánni való, lélektelenül kutakodó, folyton-folyvást kételkedő flótások;
nap-nap után júdásfából metszett fustéllyal taglózza le valamennyit az a fölismerés, hogy megátalkodottságukban a tiltott paraván mögé lestek és jutalmul végérvényesen sutba vághatták a reményt, a szenvedélyt és a hitet, ami mindenkoron a teljesség által megélt életet jelentette, s mely nélkül a halandó léte nem egyéb, mint bolyongás, a százszor elkárhozottak szurtos éjszakájában.

Ezért mondom Néked: kecske begyulladt tőgyéből nyert savót használj.
És aztán fejni!
Rendszeresen fejni!