2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2011. május 17., kedd

Mindennapi kenyerünk

Írás az Új Kanizsai Újságban

Kép és szöveg: Pósa K.



A minap, valaki megjegyezte, hogy milyen nyomoronc körülmények között élnek a kanizsai és a környékbeli pékségekben az ott dolgozók. Emeletes ágyakon, klasszikus munkásszállás, alig valami luxus. Túl azon, hogy nekem se lenne nagy kedvem 16 órákat görnyedni egy dagasztóteknő vagy egy kemence mellett, nem nagyon kéne sajnálni az albán pékségekben dolgozókat.

Elsősorban jellemzően saját tejtestvéreik képezik a munkaerőt, olyan – javarészt - Koszovóról érkezett rokonok, akiknek "odahaza" esélyük sincs munkát találni. Az itt dolgozó tudja mit csinál. Tizenvalahány év után a klán segítségével saját vállalkozásba foghat. Nyit új pékséget, cukrászdát, vagy céget alapít. A lényeg, hogy kb. 45 éves korára a sokat sajnált szkipetár barátunk saját lábára áll, és ő fogja istápolni 16 órákon keresztül az új generációt. A maga ura lesz. Szerintem elég sokan vagyunk olyanok, akiknek középkorúvá érve legföljebb egy ilyen-olyan szinten befejezetlen családi házra futja-futotta. Pedig a munka után itt is dívik a maszek, hajjaj! Az ilyen fajta, hatékony albán szociális hálóról mi legföljebb csak álmodhatunk. És ezt a rendszert évszázadok alatt formálták életszerűvé. Ott még az erős patriárchális családmodell dívik, és a legöregebb férfinak sorra kezet csókolnak utódai. Nincs válás, hálátlan gyerek, nincs kisemmizett család, nincsenek durcás örökösök.
És még valami: a gyermek náluk szent!

Amúgy meg se szeri se száma azoknak a hírhedett történeteknek, amik a privát szektorban dolgozók szájából erednek. Jellemzően pont mifelénk. Ezek szerint a munkaadó kényének-kedvének ki vannak szolgáltatva az alkalmazottak, és csak a privát, a "gazda" jó szándékától függ, hogy vadkapitalista érdekeit milyen mértékben fogja kihajtani belőlük. A középkorban törvény sújtotta azt a birtokost, aki jobbágyától az előírt roboton fölül is munkát parancsolt.
Persze, azóta sokat fejlődött a világ...
Ha a középkort „sötét“ jelzővel illetik, ezt a szép új világot vajon minek neveznénk?

Rebesgetik, hogy suttyomban, fokozatosan mihozzánk is begyűrűzik az Unióban követelményként élő szanitáris, egészségügyi, élelmezési meg a rosseb tudja miféle előírás. A nyugati világ verdiktje. Mi meg gazsulálunk hozzá, mert a szebbik orcánkat kell mutatnunk a gazdag nagybácsinak.
Pedig a HACCP-rendszert Európában is csak ott vezetik be, ott veszik komolyan, ahol nem sérti a helyiek érdekeit.
Gondoljunk az utcákon parázs fölött pörgetett görög birkákra, a spanyol halpiacokra, ahol diónyi zöld döglegyek kacskaringóznak az orrfacsaró bűzben, vagy a szájtátiak örömére a kirakatban hajigált, nyújtott pizzatésztásra, akinek szőrös alkarját frissen tetovált horgony díszíti... És a füstölt francia sajtokat se plafonig csempézett laboratóriumokban érlelik, hanem favázas, penészes, több száz éves fészerekben.

Csak mi, meg az anyaországi szorgalombajnokok bokázunk Brüsszel előtt.

Akik még az uborka görbületét is kötelező parabolaívként képesek előirányozni.

Ahogy a disznóólakat játszótérré transzformálnák... Színes gumilabdacsokkal... Hogy a hízó nehogy "depressziós" legyen...De az igazán fontos erkölcsi problémák előtt, mint pl. a Benes-dekrétumok, vagy általában a kisebbségi nyelvhasználat stb. lehunyja két szemét, a szemét.

Visszatérve a pékekre: végső soron rájuk fér egy kis odafigyelés. Amióta ezekkel a gyorsított kelesztőkkel, granulátumokkal készítik a kenyereket, a reggel vásárolt hatvan dekás pihekönnyű "kenyér" estefelé már úgy morzsálódik, hogy kínkeserv vágni. És ez csak a külcsín baja. Mi lehet benne? Mit is eszünk meg naponta? Kanizsán közhely, hogy banknak meg péknek lenni most a legjobb.

A Fő utcán már fényes nappal is szaporodnak.
Az internacionalizmus jegyében: kínaiakkal elegyítve.

Nincsenek megjegyzések: