Ózsvár Péter keramikus
munkái előtt tisztelegve
Itt-itt!
Itt
rakja fészkét
A
soha nem szálló
Agyagmadár.
Csitt-csitt!
Bányából
húzza a ló.
A
vaskos torkán dúdolót.
Kemencénket
búboló
Sár
lábain házaló,
Beltenyészet-enyészet.
Láng,
láng, ispiláng.
Ősznek
keze legyint ránk.
Itt
söpör szeptember közepe!
Az
idő és a táj szerepe,
Belső
Járásunk terepe,
Nem
túl bonyolult, de összetett.
Bókolunk
a veszendőnek
Sárga,
rozsda, barna-vörös, rőt:
Hajnalon
lessük az ónos esőt.
S
ha számba vesszük, hogy lám: kész
Október
int, hogy szóhoz jusson.
Titkot
jósol, mint rossz lelkész:
Van-e
jövőm, marad-e jussom?
Vagy
végleg: Ennyi?
Mennyire
fontos embernek lenni?
De
most!
Kisdiákok
októbert írnak.
Már
nem kell a búzát aratni.
Fönt
húznak az iszap-darvak...
Menni
kell. Nem lehet maradni.
Eget
és földet összefon köd-hágcsó,
Vízfoltok
utazók kofferén.
Van
itt egy elkenődött, régen várt csók.
Meg
pár vizenyős refrén.
Lásd:
a poharat mindig ki kell inni.
Engedje
tán meg az Ég, az Úr!
Folyton
tanulunk remélni meg hinni.
Bár
kívül meg-megreped a glazúr.
Lesz-e
madár? E föld szenvedély-gyöngye,
Minek
kínját parázs érleli?
Netán
megmarad búzának göröngye,
Hogy
kalászát Jézus úr mérje ki?
Akárhogy
van: Vetkőzzél nyár!
Dolgodnak
vége. Menj.
Menjél
hát!
Magyarkanizsa, 2012.
szeptember 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése