(A vadhajtás napjai)
Ember, állat: egy akol.
Föltárult az ablakom.
Loholok, s dalolok.
Nyitva hagyták ajtóm.
Cserényben meg zörög egy
Seregnyi hajtó.
Ők: egytől-egyig,
A végem óhajtók.
Réti sár-dűlőkben futok.
Kátrány-fekete csillagok...
Világtalan lámpások.
Éjjeleim titkát
Őrzi boltíves szív-kriptám.
Csöpög földre vérem.
Ez lenne hát a bérem...
- Kéred-e? - kérdem.
Mert ez nem ám trófea – nyertes díj!
Hanem csak egy csapdába csalt
Vesztes ghím.
Hibám, erényem: mind kapitális.
Reményem sincs,
Tudom: ez fatális.
Reggeli köd, tutul tülök.
Torz szándékú hatalom
Véres zergetoll, száraz gyom
Pántlikás vadász-kalapok.
Még megeshet, meglehet,
(Jó ideje nyilall itt balról,
Egy szív felé tartó fájdalom,
Ott, ahol a fel- és alkarom)
Tán utolszor oson
Át rajtam az alkalom,
Hogy a Hosszúsoron lakom.
Csak a szenvedély
Vékonyomba ne fúrjon!
Ujjbegyek már
Kaparnak a húron.
Érzem, mert
Feszül az íj idege.
A nyúzókés penge hidege
Csontomon csikorduló.
Berken túl meg
Sajdul az induló.
Hangfoszlánya kolduló.
Ehol-e! A kétség tőrrel!
Orvul döfi át vállamat,
S míg menekülnék a tarlókon
Hurok szorul meg a tarkómon.
Egyre várom, hogy fogadj
Üldözött testvéredül,
De számat is nyalja már
A szenny áradat.
Hát meghallgatom a vádakat.
A dörrenés szétterül.
E világom: összedűl.
Ínyem rándul.
Jönnek zsákmányra ismerősök.
Idáig hallik szavuk,
Orrom érzi a szaguk.
Pojácák ezek, nem pedig hősök.
Hallali-halihó!
Ahol a cintányér is repedt rozsdás,
Ott karmester lehet egy portás.
Álságos a szereposztás.
Van vigasság? Trónfosztás?
Kecske diadala: káposztán.
Homlokomtól lefelé
Célkeresztbe préselten
Nem láttad a félelmem.
Csak a szemem, a szemem.
Csak a szememet kerested.
És amíg a célgömbbel követtél
Akkor tán éhség-verte szívemért
Egy szemhunyásig szerettél...
Aztán megmondták végre:
Tiéd az érdem.
Kilóra, fontra: mennyit is értem.
Részvétlen.
Hátra csak emlék-csontot hagyok.
Jeget meg kék körmű fagyot.
Időm szirma hervadt
El észrevétlen.
Nagyvadra puskáznak,
Sokszor rám lőttek.
Bőröm alja, vad húsom
Száz ólmot vitt el,
De sántán, vakon is bírtam,
És hittem.
Túl rég óta estem, kelek.
Tovább már nem esdekelek.
Esteledik.
Magyarkanizsa,
2012. január 22-23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése