Mottó: Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek
nehéz. Ugyanez a helyzet
akkor is, ha hülye
vagy!
Bocsánatot kérek
– no, nem tőled, hanem - az igazi hülyéktől!
Azoktól, akik
most netán magukra fogják venni meglehetősen barátságtalan mondandómat. Ugyanis
nekem nem az elmebetegekkel lenne bajom, az orvosilag igazolt szegény
hülyékkel, a bezárt, kótyagos eszűekkel, a pszichiátrián kallódó
szerencsétlenekkel. Hanem azzal a rosszindulattal, ami te képviselsz, ugyan
olyan kóros tünetként az elmeorvosi szaklapokba kívánkozón, mint a szorongás, a
mániákusok hóbortja, vagy a szerepzavarban szenvedő betegek viselt dolgai.
Megannyi skizofrén. De míg előbbiek inkább segítségre, gyógykezelésre, és
legfőképpen jóindulatra szoruló beteg embereknek tekinthetők, addig te,
névtelenségbe burkolózó, kicsinyes, sötét lelkű gazember - joggal érdemled ki a
megvetésemet!
Te vagy ugyanis
az a hülye, aki fölmászott a weboldalamra – azt hiszem szaknyelven trollnak nevezik az ilyenféle szar
alakokat -, és végigszánkázva a bejegyzéseimet mindhez odarondítottál egy-egy
elmarasztaló szignót.
Ne legyen
félreértés: elviselem a kritikát.
Igaz, nehezen –
de elviselem, és az általam működtetett blogon ennek hangot is adok, amikor
kérem a látogatók véleményét. S mint olyan az ítélettel akkor is meg szoktam
békülni, ha netán negatív verdiktet tartalmaz. Természetesen nem örülök neki –
hazudik, aki azt állítja, hogy a munkáját ért bírálat nem piszkálja az
önérzetét -, de ezzel együtt az ilyesmit respektálni szoktam. Amikor kell,
vitázok az illetővel. Próbálom meggyőzni. Ha nem megy, magamba nézek és
megemésztem az ő érveit. Aztán legjobb belátásom szerint javítok, vagy hagyom a
fenébe az egészet. Az alkotás ugyanis erősen szubjektív dolog. Más gusztusa
miatt a saját ízlésemet nem fogom revideálni.
Viszont az
alattomos szurkálódás bosszant.
Mert a weblap
működtetőjeként a statisztikákban látom, hogy el sem olvastad a bejegyzéseket,
pusztán gyűlöletből, trógerságból vagy a rosseb se tudja milyen, a beteg
lelkedből eredő undokságból kattintgattál a „nem tetszik”-re, amit - az ítélet
élét enyhítendő -, viccesen „lófütty”-ként tüntettem föl, amikor létrehoztam az
oldalt.
Ráadásul lusta
féreg is vagy, mert az első oldal után már a többi bejegyzés (le)minősítésére
nem futotta az erődből. Vagy meghaladja a szellemi kapacitásodat tovább
lapozni? Esetleg ráuntál? Tudod, szegény hülye felebarátom, a kapukon
becsengetni és elfutni is csak addig érdekes, míg néha kijön valaki, és rázza
utánad az öklét. Fölemelő érzés lehet a magadfajtának. Kielégülni egy
lámpaoszlop mögött, utcasarkon visszaleskelődni, látni mások bosszúságát, ahogy
sikerült belerondítanod az életükbe. Kis zavart okoztál, és rögtön valakinek
érzed magad, ugye? Mondd, ilyenkor a jobb- vagy a balkezeddel markolászod magad
a lágyékod tájékán?
Légy boldog tőle.
Éltessen a tudat, hogy szórakoztatni tudsz, tőled nagyságrendekkel különb
embereket!
Pósa Károly
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése