2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2015. május 21., csütörtök

NAPLÓ 15.




Megtalál a hülyeség. Vagyis, inkább úgy illik mondani, hogy a folklór pajkos bölcselete. A néplélekből eredendő kiszólások, rigmusok sokszor pontosabban láttatják az adott nemzet vérmérsékletét, igazi arcát, mint bármely történelmi tettük. 
Sallangok nélkül okítanak, és közben mulattatnak. Ezt csinálja utánuk akárki pedagógus! 
Hallani úton útfélen a régi igazságokat. Ha fülünk van az ilyesmire, jól elszórakozunk. Kocsmában, boltban, piacon, kártyaasztalnál a hallgatózás öröm. Öregemberek kádenciáit bögyre szedni - kész gyönyörűség.
Mint a minap. Kutyafuttában megálltam egy polgári szóra. Eldiskuráltam az akácfák alatt hűsölő ismerős szerb emberrel. Nyugdíjas. Ráér. Már éppen azon voltam, hogy az életemből kötelező kétpercnyi udvarias csevegést kimerítettnek tekintem, amikor a kaput támasztó szerb bácsi azt találta mondani a közéleti eszmefuttatását befejezendően: „…inače – seva mi levo jaje.” (...különben meg - nyilall a bal tököm.)
Nem értettem. De abban a szent minutumban ráéreztem, hogy csiszolt gyémánt hullott elébem.
A biciklin is rágódtam egy sort e fontos kérdésen. Munkába érésem után igyekeztem adekvát választ találni. Amint alkalmam adódott, leültem Veliborral – egy másik ismerőssel - átbeszélni a szerb népi mondásokat.
Seva mi levo jaje.” Nyilall a bal tököm. Talán a „minden mindegy” megfelelője?
Rosszul gondoltam. Vagyis nem tudtam, de még a sejtésem sem bizonyult igaznak. A „seva mi levo jaje” egész pontosra magyarítva „nyilall a bal tököm”, és a Velibor szerint inkább „az attól függ”-nek felel meg.
Kako mi seva levo jaje… - Hogy nyilall a bal tököm… – vö. – van-e kedvem valamihez? Milyen a hangulatom?
Tehát nem a „nem érdekel”, „boli me kurac „ (Lefordítva kis szépítéssel: fáj a hímtagom) kategória.
A Velibor rögtön két másik népi huncutságot is említett, amit magyarban nemigen hallottam még, vagy nagyon ritkán használatos volta miatt, vagy azért, mert mifelénk nem emlegetik. (Nem írom szerbül, nézzen utána akit komolyabban érdekel.)

„Melyik fülemmel hallom.”
„Melyik szemem kacsint.”

Ugyanazt jelenti, mint a here állapotát taglaló kis bölcsesség. (Attól függ, hogy melyik lábbal keltem föl: így a magyarban.)

Na, itt abba is hagyom a tudálékoskodást. Mert jól mondja a szerb:  Bolje je imati pametnog neprijatelja, nego ludog prijatelja.” (Jobb egy okos ellenség, a hülye barátnál.)

Viszont az is igaz: „D
a nema vetra, pauci bi nebo pomrežili.” (Ha szél nem lenne, a pókok már beszőtték volna az eget is.)
 Lako je iza šest volova plug držati”.
(Hat ökör mögött könnyű az ekét tartani.)

Ludi boj biju, a mudri vino piju.”
(A hülyék viaskodnak, a bölcsek bort isznak.)

És a legszebbet, nekem a legkedvesebbet a végére tartogatom:
„Ne može se dlanom sunce zakloniti.'
(Tenyérrel nem lehet a napot eltakarni.)


Ilyen semmi kis boldogság adódik naponta, ha odafigyelünk a másikra.

Nincsenek megjegyzések: