 |
| Telefon - rajz toll, tus |
Volt idő, amikor még a telefont sem ismertem. Emlékeim szerint óvodás
koromban láttam, hallottam először, hogy a környezetemben telefonál valaki.
Jobb módú szomszédunk használta. Az utcában egyedül nála volt bevezetve, ha
nagyon, de nagyon fontos ügyet kellett intézni - neki szóltak a népek.
Általában már csak akkor, ha élet-halálkérdésről kellett dönteni. Kicsit
szégyenkezett az, aki más házában volt kénytelen félhangosan intézni privát
dolgait. (Vicces, hogy ma meg az utcán, boltban, a péknél, meg mások füle
hallatára ordibáljuk ki a legintimebb történéseket.)
Másodikos koromban volt először a
kezemben egy nyilvános, utcai készülék kagylója. Tárcsázni persze nem tudtam. A
tanító néni hívta az iskolát, ahol a szüleim vártak. 1978 meleg augusztusa
járta. A tengeren nyaralt az egész osztály és egy adott időpontban az aggódó
apák, anyák pár szót beszélhettek a csemetéikkel. Aztán jöttek a nyolcvanas
évek. Akihez bekötötték a kábelt úriembernek számított. Vastagon meg kellett
fizetni. Nem a telefonszolgáltatás volt drága, hanem a megvesztegetett postai főnökök
gázsija verte a csillagos eget. Két-háromezer német márkát is elkért némelyik öltönyös
gazember. Legalábbis ilyesmit suttogtak Kanizsán. Ehhez képest röhej, hogy mára
sorra jelentik ki a vezetékes telefonokat. Nincs rájuk igény. Már a mosóporos
dobozba is tesznek ajándék gyanánt egy tetszetősebb mobiltelefont. Akkor meg
minek? Úgyse használják már másra, mint néha, a házban elkeveredett, valahová
le- és elrakott, vagy zsebbe felejtett egyéni mobiltelefont csörgetik vele.
Ezen morfondíroztam, míg szombaton az Astoria előtt sétáltam. Kerestem az
ismerős telefonfülkét, aminek a tetején vadul ráztam Magyarkanizsa zászlaját.
Jó kis forradalmi hangulat uralkodott éppen, taknyunk-nyálunk egybelógott a
könnygázfüstben, miközben a Gergényi pribékjei vaktában gumilabdacsokat lődöztek
a tömegbe… Folyt a vér, a veríték, meg a könny: hogy vigyoroghatott a nagy
megmondó Churchill.
A piros fülkét azóta eltávolították – gondolom, a pesti városvezetés is
ésszerűségi okokra hivatkozva számolta föl a múlt e jeles, sokat megért köztéri
kellékét. Ha egyszer unokám lesz, biztos föl fogja húzni a szemöldökét, amikor
megpróbálom neki elmagyarázni, hogy régebben mekkora szükség volt a nyilvános
telefonfülkékre. Véli majd szegény, hogy viccelek vele…
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése