ÉGBE KAPASZKODÓN

Összegző írás a kispiaci Nagy László Galériában Tóth Vilmos magyarkanizsai építész KÉMÉNYEK, KÜRTŐK c.  kiállításmegnyitója kapcsán.

„Ha egy időre madárrá változhatnék, én bizony odaülnék valamelyik roggyant kémény tövébe és eldiskurálnék a kormos téglákkal, amiknek a véleményére manapság olyan kevesen kíváncsiak. Pedig a csáléra csapott százéves kürtők téglái még omladozó, beteges jelenükben is a város legnagyobb értői, az itt fogant titkok tudói. Maszatos képükből sötéten pislognak az éjszakába. Lesik a hold fogyatkozó pofáját, és talán visszafelé számolják a csillagokat. Ezerszámra láttak dolgokat, amiket más sosem fog. Ha egyszer könyvbe írhatnák azt a sok örömöt, gyászt, kedélytelen napokat, és pirosra húzott ünnepet! A nagy regények álmodói csak sóhajtoznának mind ama tudás láttán, amit egy öklömnyi, befeketült tégladarab odaföntről végignézhetett!”

Írtam egy esszében jó két évvel ezelőtt, s ha figyelembe vesszük Tóth Vilmosnak a kéményekről készített rajzait a fenti szövegem olvasatának vetületeként aligha kell indokolnom hogy személyéhez miért fűz meghitt barátság olyan hosszú idő óta. Mint a jó bornak, úgy egy jó képtárnak sem árt a reklám, ezért hadd álljon itt még egyszer, nyomatékosítva: igen, a kispiaci bekötőúttól nem messze, az E5-ös főút mellett, ahol benzinkút és parkoló van, annak átellenben található Nagy László privát galériája valamint a magánpraxist is folytató nejének a rendelője, de ez most mellékszál. Annál is inkább az, mert a jó ízléssel, helyes arányérzékkel, és a hagyományokat szem előtt tartva helyrehozott dél-alföldi parasztház – eltekintve a galériai belbecstől – már önmagában is kelleme a szemnek, igazi kis ékszerdoboz. Aki szereti a régi bútorokat, a magyar népi építészet emberléptékű világát, ne sajnálja rá az időt, látogasson el oda. A Nagy László teremtette miliőben csalatkozni nem fog. A péntek késő délutáni rendezvény közönsége sem unatkozott. A házigazdák nevében Dr. Pajor Margit köszöntötte a megjelenteket, majd a Cantilena vegyes kórus előadásában néhány alkalomhoz illő kórusmű hangzott el. A dugig megtelő kis házban folytatódott a tárlat: a képeit bemutató Tóth Vilmos vetítéssel egybekötött előadását nézték, hallgatták végig az érdeklődők. Mondandójában – műépítészről lévén szó – Tóth Vilmos előbb röviden vázolta az általa készített rajzok, grafikák megszületésének miértjeit, majd szűk egy órában rövid építészet- és kultúrtörténeti előadást tartott a kéménynek, mint építészeti elementumnak a meglétéről és korokon átívelő fejlődésének az állomásairól. Megtudhattuk többek között, hogy a kémény szavunk először papírra vetve latinosan kamin-ként lett leírva valamikor a 15. század derekán. Mivel a vidékünkre jellemző szabad-tűzhelyes konyhák némelyikét még a múlt században is használták, ezért nem kell rajta csodálkozni, hogy a kémények inkább a városokban, a kőházak tetején, a polgári jólét jeleként füstölögtek, semmint a szegényes zsúpfödelű parasztházakon. Ennek dacára, ahogy haladunk előre az időben a kéménytípusok meglepő sokszínűségével találkozhatunk. Más sem kell hozzá, csak felemelt fejjel járni, meglátni a szépet. 

Így tett Tóth Vilmos is, aki néha tollal, néha ecsettel, vagy olykor csak rövid mozdulatokkal, skicc-szerűen, ceruzával örökítette meg a háztetőkön tarajosodó kéményeket. Százával rajzolt kéményei nem csak a vidékünkről valók: Svájcban, Dél-Franciaország patinás városaiban, az Isztriai-félszigeten, és Dalmáciában is hódolt a szenvedélyének. Mint fogalmazott, mára ez a hóbortja, passziója – nevezze ki hogy akarja – olyannyira fontossá vált számára, hogy egy-egy díszesebb kürtőt megpillantva, a fölfedezés izgalmával érez késztetést a megrajzolására. Hisz némelyik kémény önmagában is műalkotás számba megy: dísze a tetőnek, kicsiben ház a házon! Az emberi kreativitást dicsérik, amikor észrevehető a házépítő mesterek szándéka: két egyforma kürtő helyett a szabad variációk kifogyhatatlan játékosságából, a szépérzékükre hagyatkozva konstruálnak ötletesebbnél ötletesebb kéményeket. Kell is ez a dicséretes buzgalom. Tóth Vilmos szerint ugyanis a kémény a mindenkori ház azon része, amin körösztül a hajlék tüze, melege összeér az éggel, a fölfelé távozó füstöt eregető kémény mintegy kapocs a Feljebbvalóhoz. Az építmény legmagasabb része, s mint olyan, megkoronázza az ember otthonát. Műértő szemmel, biztos kézzel, mérnöki pontossággal, ugyanakkor egy művész eleganciájával készültek a Tóth-féle rajzok, s ahogy két azonos kémény, úgy két ugyanolyan technikával kidolgozott alkotása sincs. A kürtő-variánsok tarkállanak a Nagy László Galéria verett falú házikójának hűsében. Mind igazolása annak, hogy milyen fontos meglátni a részleteket. Hogy mennyi érték, gazdagság vesz körül bennünket. Ahogy mellettünk, úgy fölöttünk is.

Pósa Károly