SZENT PÉTER EJTŐERNYŐJE

AZ IFJÚ PÁPA

(filmsorozat-kritika)

 

„Olvasva a filmsorozat előzetesét kétség sem fér hozzá, hogy Hollywood megint egy jóízű, gyalázkodó, minden tradicionális értékrenddel szembemenő "produkciót" dob a piacra, amiben hangsúlyos szerepe lesz a szabadelvű vallásfölfogásnak, a devianciának, az összes Vatikánt mocskoló vádak igazságként való ábrázolásának, nem utolsó sorban pedig a még megmaradt keresztényi ethosz porba tiprásának. Úgy látszik Amerika csak azzal viccel, azzal bánik kénye-kedvére, akinek nincs megfelelő hadserege, hogy visszalőjön. A közismerten bonviván életmódot folytató Jude Law-ra bízni a pápai főszerepet már önmagában barátságtalan, kaján utalás: nagyon is áthallásos a szándék. Olyan pökhendiek, nagy a pofájuk, hogy már takargatni sem tartják szükségesnek mekkora cinizmus, mekkora gazemberség indukálja az akaratukat. Ez a pimaszságba oltott aljasság a gyengéjük, egyébként. Túl sokan veszik már észre, túl kiismerhetőek. Egyszer – nem is sokára – szimultán majd nagyon sokan tesznek ellene, ellenük. Akkor majd fájni fognak a poénok. Szó szerint. Az lesz majd a vesztük.”
A fentebb idézett szöveget bátran citálhatom, hisz a saját szellemi termékem. Már ha az internetes cikkek kommentálása annak tekinthető. Egy október 26-án – tehát bő két héttel ezelőtt – keltezett írás-tudósítás alatti véleményrovatba, a fölvetett téma kapcsán jegyeztem be mondandómat. De mivel látatlanba se malacot, se zabot nem szokás venni, valami ismeretlenről elhamarkodottan ítélkezni meg végképp szabálytalan, ráadásul nem is túl elegáns dolog, ezért ezt a korai, pimaszul keménynek tűnő, sommás kritikámat inkább eltettem, kotlottam rajta egy sort, és hagytam ülepedni az álnévtelenség homályában. Hátha tévedek. Ötven felé az ember elkezdi a hideg levest is megfújni. Ámbár – itt legbelül, a szívem mélyén, sőt, az eszem is azt súgta – sejtettem, tudtam, hogy legtöbb tétele e zordra sikerült prognózisomnak előbb-utóbb beigazolódik.
Érintettségem okán hajtott hát a kíváncsiság. A kellemes csalódást éppen úgy áhítottam, mint az önigazolást. Vajon az előbbi, vagy az utóbbi fog rám köszönni? Immáron, a tudatosan idézett kezdő sorok újraközlése után aligha kell bizonygatnom, magyaráznom, az én olvasatomban melyik opció lett a befutó. Nyilvánvalóan a sötétebb, ridegebb tények mentén kell az HBO filmcsatorna új sorozatról tovább szőni a gondolataimat. Ahhoz éppen elégszer csalódtam már az amerikai filmiparban, hogy ez komolyabb lelki megrázkódtatást okozzon. A kutyából szalonna és a karón varjút esete tökéletesen ráillik az ottani filmgyártókhoz való viszonyomra.
Bizonyára lesznek, akik szerint az eddig leírt mondataim nyomokban sem tartalmazzák a filmes kritika ismérveit, hogy sokkal inkább világnézeti állásfoglalás, kvázi politikai manifesztum, mintsem szakmai szempontok szerint kimunkált értekező ítélet. Nekik üzenem, pont ez a célom, lévén a film megrendelői készítői sem az alkotás művi értékei mentén óhajtották megcélozni a nézőközönséget, hanem sokkal inkább az Anyaszentegyházat lejárató botrányfilmre lett kihegyezve az akarat. Régtől fogva tudott, tapasztalt gyakorlat ugyanis, hogy a kereszténységgel, több mint egymilliárd ember legbensőségesebb erkölcsi, szellemi, lelki rendszerével bárki szabadon gyalázkodhat, ellentmondhat, mi több: gyűlölködhet. Mert mi a másik orcánkat is odatartjuk pofonra, és hovatovább már nem is kenyérrel, hanem mások elvárásai alapján kaláccsal lesz muszáj visszadobálóznunk. Ezért lehet gátlások nélkül fiktív, amerikai pápáról, légből kapott vatikáni intrikákról szövevényes, szórakoztató, szépen megkomponált propagandafilmet csinálni. Gondoljunk bele, mi lenne, ha ugyanezen narratíva mentén forgatnának sorozatot a történelmi Mohamed prófétáról, vagy némileg futurisztikusabb mozit az utolsó amerikai rabbiról? Hamarjában eldönthetetlen, melyik lenne a bátrabb cselekedet… Az is csak költői kérdés, akadna-e olyan nagy életbiztosító cég, ami merne szerződést kötni, kezességet vállalni a filmes stáb, illetve a film forgalmazóinak testi épségéért? Ugye-ugye.
És most akkor néhány keresetlen szót hadd ejtsek magáról a sorozatról, a szikár nyersanyagról.
Kezdeném azzal, hogy a csehszlovák Kórház a város szélén óta filmszériát én nem néztem. Nem vagyok oda a lassan kibontott cselekményszálért, a hétről-hétre bonyolított karakter-ábrázolásért. Ebbéli megfontolásból ódzkodok a többkötetes családregényektől is.
De mint már említettem, Az ifjú pápa megbirizgálta a fantáziámat. Tegnap este abszolváltam a negyedik epizódot. Ennyit sikerült lelopnom online. Eddig minden részt Paolo Sorrentino rendezett, akit korábbi munkái után agyonszeretett a szakma, dédelgetve becézték a kritikusok. Baj nincs vele. Tud. Viszont hogy éppen ő – a közismert szélsőbalos, liberális eszmeiségét hangoztató – készít egy Vatikánról szóló sorozatot, legalább olyan bizarr, mintha Fidel Castrot kérték volna föl a Tőzsdecápák szigorúan objektív, dokumentarista verziójára. Sorrentino kétségkívül alaposan megpatkolt filmes róka, Fellinis allűrökkel, a hunyt mester lába nyomát kutatva erős érzelmi többlettel komponált képi látásmódja egyedivé teszi, és a mai világban már ez sem lebecsülendő teljesítmény. Filmes ars poeticája, de főleg az operatőr Luca Bigazzi bámulatra méltó vizuális teremtő ereje – elvonatkoztatva a tartalmi kifogásaimtól – mégis arra sarkall, hogy meglessem a következő epizódot. A szinte teljes egészében belső légkörökben, a vatikáni palota termeiben forgatott jelentek, a kamera-beállítások, a lassan, már-már vontatottan úszó képek, a legmeghökkentőbb látószögből fölvett snittek ízléses ritmusa miatt ez a bezártságérzés, a klisészerű újrázás, a négy fal között játszódó történetmesélés sokszor megkerülhetetlen velejárója – a beragadt monotónia – egyáltalán nem érhető tetten. Sőt! A díszlettervezők jóvoltából teljesen hihető klasszicizálóan puritán berendezésű csarnokok, kupolák, magas falak között kedvtelve el-elmászkál a tekintetem. Ugyanakkor a méltóságot és a kortalanságot sugalló palota dizájnja révén szellősen könnyed és mégis komoly súlyú minden részlet, legyen az a bíborosok ülésterme, a folyosó oszlopcsarnoka, a lakosztályok intim szögletei, vagy éppen a pápai rezidencia, ahol szinte légüres térben gunnyaszt a keresztény világ legelső emberének parányi ágya. Jó a szereplő gárda is. Mifelénk kevésbé ismert olasz sztárszínészek tucatja játszik másodhegedűsként is zseniálisan a nagyobb hírnevű amerikai kollégák keze alá. Némi keserűséggel mondom, hogy a főszerepet alakító Jude Low-ra se lehet panasz. Hiába. Úgy látszik, van az az ügy, amire akad pénz, paripa, fegyver, amivel megfizethetővé válnak a legnagyobb csillagok, a mai mozi titánjai. A sorozat nézőinek a mesterien adagolt ideológiai mákony pedig megteszi a hatását. A hanyatló világ már csak ilyen. Ejtőernyő nélkül löki a semmibe Szent Péter utódját.

Rendező: Paolo Sorrentino
Forgatókönyvíró: Paolo Sorrentino, Umberto Contarello, Tony Grisoni, Stefano Rulli
Operatőr: Luca Bigazzi
Zene: Lele Marchitelli
Vágó: Cristiano Travaglioli
Szereplők: Jude Low, Diane Keaton, Silvio Orlando, Scott Shepherd, Cécile De France

        Pósa Károly