2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. január 7., szombat

NAPLÓ - 58.


Szó szerint idézni ugyan nem tudom, de Julius Caesar mondott egyszer olyasmit, hogy a légiós legféltettebb társa nem a fegyvere, hanem az ásója, mert azt emettől sokkal többet használja. Igen, igaza lehetett. A néhai Jugoszláv Néphadsereg katonájaként leginkább mi is seprőkkel, lapátokkal, fölmosó rongyokkal hadakoztunk. Lombot hullató macedón őszön meg gereblyével. Szusszannunk sem hagyott időt a rendszer. A római légiósokat sem lehetett unatkozáson kapni: noha minden századra, azaz 80 fegyveresre jutott kb. tucatnyi szolga, akik a főzéssel, mosással, egyéb alantasabb munkákkal voltak megbízva. A békeidőben sem pihenő zsoldosok utakat, hidakat építettek, erdőt irtottak, tisztogatták a terepet, egyszóval rendezték a meghódított területeket. Julius Ceasarért köztudottan rajongtak a beosztottjai, mert – főleg kezdetben, a galliai sikereikor – gyakran a lovát elvezettetve gyalogosan szállt harcba a seregei élén, ami nem pusztán lemondás volt egy bizonyos kényelemi szintről, hanem vállalása annak, hogy az esetleges csatavesztés bekövetkeztével nem óhajt a kor szokásainak megfelelően élni a lóháton menekülés esélyével, hanem igazi parancsnokként vállalja a felelősséget minden döntéséért, s ha kell, az övéivel együtt pusztul. Talán a népszerűségének köszönhetően Ceasar legendásan sokat követelhetett az egységeitől. Kifejezetten kemény vezetőnek számított: míg máshol napi 4-5 órát meneteltek teljes harci fölszereléssel a légiósok, kb. 10-15 kilométert nyomulva az ellenséges terepen, addig Caesar emberei sűrűn-sűrűn ennek a dupláját is megtették zokszó nélkül. Pedig nem árt észben tartani, hogy egy-egy légiós a fegyverzetén kívül mintegy harminc kilogrammnyi málhát is cipelt, olyan egyéb eszközöket beleértve, mint például az egyéni teherhez hozzátartozó táborkaró, amikből ha egyetlen éjszakára pihentek is meg valahol, kötelező érvénnyel kerítést húztak és sáncot építettek maguk köré. Számtalan alkalommal beigazolódott, milyen bölcs és hasznos előrelátás építtette föl az alkalmi védelmi vonalukat. Életeket mentett. Ugyanezen józan előrelátás jellemzi a mostani embert is. Itt dirreg-durrog nekünk a mínusz tizenvalahány, mire ösztönösen miként reagál a bácskai ember?
1. Egy liter helyett kettőt készít ki a hátsó udvarba. A kisebbik lovas kocsi ülésében tárolom, ott eléggé védve van a kíváncsi tekintetek elől. Megette a fene, ha befagyna: az akkor nem is pálinka…
2. Hál’Istennek nem kell sűrűn trágyázni a lovak alól! Egy-két nap szennyes alma csak melegíti az istállót. Jobb, mintha a jéghideg betonra feküdnének a jószágok. Vis maior, kérem. Viszont a malacok a fürdőszobából kapnak bojleros meleg vizet a moslékosvödörbe.
3. Az alsókonyhában is hunyorogva parazslik a kályha. Ha jön valaki, ott ülök meg vele és különben is - a tengerimalac szabadon kószál odabent, hadd legyen szombaton is trópusi vasárnapja. 
4. Reggel nyolctól megtalált a kinti munka. A hátsó udvarban nekiláttam fát vágni, fűrészelni, s ahogy teltek-múltak az órák, hallgatva a Kossuthot elröppent a szombat délelőtt, mínuszostul, szelestül, szabadnapostul. Még bele is izzadtam. Közben néha abba-abba hagytam a fatörzsek reszölését, mert a hahotától kiestem a ritmusból, a fűrészt otthagyva mentem félre köhögve röhögni, ugyanis fél délelőtt a szilveszteri rádiókabarét ismételték.
Mondhatja nekem akárki, hogy beteg és szürke, meg szenvedő ez az újév eleje, eleve vitatkozni lesz muszáj vele. Nem. Szépen indul a 2017-es esztendő, mert amikor reggel hozzáragadtak az ujjaim a kilincshez, mindjárt az jutott az eszembe, hogy ne pina: puszi - szúnyogból, légyből is bő három héttel kevesebbet köll majd számolni. Ezért ne ágáljon nekem senki, ha a januári hideg kicsapatja a kora reggeli csipát a szemekből: a tél most épp a dolgát teszi. Az a tisztünk, hogy odafigyeljünk rá, meg egymásra. Ha nem lenne ez a farkasordító hideg zord idő, bizony azt hihetnők, hogy nekünk kényelmet vezérelt az ég, és immáron sétagalopp gyanánt kell az úri életünket letudnunk. Pedig dehogy. Minél nagyobb a kinti hideg, annál szükségesebb az idebenti tűz. Bármiként értve.”



Pk

Nincsenek megjegyzések: