2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. február 21., kedd

FEBRUÁR IDUSA

Leírt szösszeneteim a világ dolgairól


Jobboldali szkíta vagyok.

Évértékelő

Nem tudom melyik humorista mondta – talán Hofi? –, hogy legszívesebben annak a tévés meteorológusnak a helyében lenne, akinek rendre a tegnapi(!) időjárást kell fölmondania, kicsit analizálnia. Hát ez nem kunszt. Ez jutott eszembe, amikor Orbán Viktor hagyománnyá vált évértékelője után belehallgattam a politikai elemzők vitaműsoraiba.

Némelyik közismert ellenzéki politológusnál ez a csúsztatott időgyűrű ugrálhat ki-be, valahányszor elemeznie muszáj a világot és Magyarországot. Unalmas, semmitmondó, tegnapelőtti fölismerések, szép csokorba szedve. Télvíz idején, pokrócba bugyolálva, mint a rajzfilm-béli Károly bácsi a Frakk kutya mellett, szunyókálva nézem, fél füllel hallgatom az okoskodásukat. Hüledezek rajta mennyire közhelyesek, mennyire monomániásan szimplák. Kétségbeesetten pont az ellenkezőjéről akarják meggyőzni az embereket, mint amit azok láttak, amit tapasztalnak. Tudják, ha valaki – kvázi – úgy zsákmányol ki engem és a családomat, úgy lopja a pénzt a zsebemből, hogy közben egyre könnyebb az életem, van jövőképem, nő a bérem, csökken az adósságom, akkor nehéz fölszítani magamban a haragot. De hát ezt nem akarja érteni a sok beltenyésztett pesti liberális. Nekik annál jobb, minél rosszabb. Ej, de furcsa lehet ennyi daccal ébredni-feküdni!

Armageddon!

Mélabúval a hangjában Pityinger László “előadóművész” – alias Dopeman – közölte a nagy nyilvánossággal, hogy befejezi rapper-énekesi karrierjét. Helyette politizálni szeretne. Tudják, ő az a malacképű, mocskos szájú botrányhős, aki a jelenleg regnáló magyar miniszterelnök fröccsöntött szobrát szétrugdalta, a szobor fejét megtaposta egy ellenzéki tüntetésen, ami máig viszi a pálmát a rendszerváltozás utáni legundorítóbb magyarországi demonstrációk listáján. Még az eszmetársai is elhatárolódtak tőle. Ezért villant át rajtam: jobb lenne, ha Dopeman a szuszogást fejezné be... Na de ne legyünk kegyetlenül telhetetlenek! Már az is dicséretes önismereti értékítéletre vall, hogy magától megszűnik, hál'Istennek! Marad helyette éppen elég ripacs, pozőr, aki betölti majd a piaci rést, amit Pityinger elvtárs maga után hagy. Nem fog hullani a könnyünk utána! Bánja a kánya! Már eddig is inkább miatta sírtak, mintsem érte. Szegény szüleire gondolok – elsősorban.

 Közbeszéd és ami mögötte van

Ha becsületesen és tisztelettel élni azt jelenti, hogy ne kifogásoljunk a közfölfogás szerint tabunak számító necces tartalmakat, akkor azt hiszem, nem lehet, de nem is kell mindenkivel becsületesen és tisztelettel élni. Különösen azokkal nem, akik nem élnek becsületesen és tisztelettel másokkal, vagyis velünk. Akik mindenhol és mindenkivel csak a saját igazukat szeretnék elfogadtatni. Természetesen a szabadelvű demokráciára hivatkozva... Az összekacsintó, rejtjelzett félelem- és hangulatkeltés különösen sunyi műfaja a politikailag korrekt beszéddel hadakozóknak. Visszaélés a nyelvvel, a szavakkal. Attól tartok, egyáltalán nem az a liberális tolerancia, ha elfogadjuk véleményként a politikailag korrekt, kipúderozott beszédet, és szétmaszatolt fogalmakat használunk helyette. Nem. Világos szavak kellenek. A gazembert lehessen gazembernek nevezni. Nehogy már az áldozat neve kiírható legyen, a gyilkosáé meg nem! Ugyanezzel a lendülettel el kell nyesni minden olyan kisérletet, ami arrafelé noszogatná a közéletet, hogy finomkodva körbeudvaroljunk témákat, csak azért, mert valakiknek rosszul esik hallaniuk, hogy vannak elégedetlen hangok és vannak hibák – közösségiek és emberiek egyaránt –, amiket tűpontosan látnak az emberek.

Fegyverbarátság Szerbia és Magyarország között

Hangos a jajgatók kórusa.

Sorkatonaság lesz megint Szerbiában, sikoltoznak.

Amikor némileg sikerül megnyugtatóan cáfolni a híreszteléseket, már újabb dolog csípi a szemüket azon honi magyarjainknak, akiknek mindennél többet érne egy jó kis balhé a szerbek és miközöttünk. Noha demokratának, megengedően faszának mondják magukat, mégsem tetszik nekik a nagy békesség. Most azon habognak, hogy a szerb haderő együttműködik a magyar honvédséggel. A KFOR keretében Koszovóban állomásozó magyar egységek révén eddig is volt katonai együttműködés a szerbekkel, még ha nem is olyan látványos módon, mint ezek után a jövőben tervezik. Hiába, hogy Koszovó (elvileg) függetlenedett Szerbiától, de az utánpótlás, a kémelhárítás, az odavezető logisztika biztosításán keresztül kismillió szálon folytat párbeszédet, napi szinten együtt gondolkodik a két hadsereg. Különösen mostanában, hogy a szerbiai határvédelemben a szerb speciálisan képzett alakulatok is részt vesznek: lásd – migrációs válság. Igaz, azok az egységek jobbára különlegesen kiképzett, állig fölfegyverzett, páncélozott gépjárművekkel fölszerelt csendőri osztagoknak vannak titulálva. De mindenki tudja az igazat: bolond lenne a szerb, ha pont az albán szakadárok ellen – akik miatt most is nettó háborús zóna az a régió – a közönséges oldalfegyverecskével, gumibottal ellátott rendőreit küldözgetné elhullani, hogy tovább gyarapítsák a szerb katonai múlt dicsőségére a hősi halottjaik listáját.

Ennyire azért nem szeret háborúzni egyik nép, így a szerb sem. Senki épeszű nem megy puszta kézzel a golyószórók, gránátok ellen. A másik ok, ami a magyar félnek kedvezően hat, és szerintem ez a nyomósabb érv: a szerbek köztudott orosz barátságán közvetve Budapest is szorosabbra fűzheti kapcsolatát a moszkvai hadvezetéssel. Magyarán – nem kell betojni a NATO halljakendjeitől. Ha van különutas magyar EU politika, legyen unortodox magyar NATO tagság is. Ne már aki nem lép egyszerre szinten embargózza mindenki az oroszokat, bennük látva a legfőbb ellenséget! Pláne úgy, hogy nyilvánvaló: az embargó a politikum verdiktje, eléggé elvtelen és mások is kijátsszák. (A német gáz direktben Oroszorsszágból érkezik. A német gáz már annyira demokratikus, hogy szinte inhalálható. Az orosz nem. Az – ha egyenesen mi kapnánk – menten antidemokratikus, diktatórikus szagú lenne. Zárójel bezárva.) Visszakanyarodva a fegyveres testületek összehangolt akcióira. Ha évente pár száz magyar és szerb katona, meg a tiszti kar egy-egy közös hadgyakorlat után babgulyást akar enni, hát tegyék! A magyar jelenlét eddig is erős volt a Balkánon. Boszniában, Macedóniában is állomásoznak honvéd egységek. Nem beszélve arról, hogy egy ideje a Balti-tengertől az Adriáig a magyar légierő Gripen vadászgépei ellenőrzik a légteret. Súlyos órabérekért, de másoknak még így is megéri. A magyar repülősöknek meg végképp. Ha ez jó minden félnek, akkor ezt kell csinálni! Haladjon a karaván, mindenki teszi a dolgát. A kutyák hadd vakogjanak! Nekik meg az a dolguk.

Nincsenek megjegyzések: